2012. szeptember 22., szombat

Zűrös diákok, barangolás a sötét oldalon, ismét...

Huhh, ismét egy húzós héten vagyok túl. Egyrészt, mert múlt hétvégén hazautaztam Lilla esküvőjére, amin nagyon jó volt ott lenni, viszont rengeteg utazással és nem alvással is járt, így nem túl kipihentem indultam neki a hétnek.

Ezen kívül kicsit a kezdeti lelkesedés is alább hagyott, valahogy a hiányzó dolgok, a csalódások, a "nem így képzeltem" típusú részletek kezdtek felül kerekedni. Ehhez hozzájött, hogy a kezdeti szakasz lecsengett a diákoknál is, és a héten már nagyon durván feszegették a határokat és szívattak engem is, amit nem sikerült mindig jól lereagálni.

Ami volt bennem félelem ezzel kapcsolatban, az nyilván átment és önbeteljesítő jóslatként jól be is jött: kihasználják a nyelvi nehézségeimet, a fejemre másznak, a közvetlenségem, kedvességem és a nyitottságom is kicsit visszafelé kezd elsülni, mert visszaélnek azzal amit megosztok velük, és így tovább. És teszik mindezt nem rosszindulatból, csak mert ez a működésük, és mert többet ér a haverok szemében szerzett plusz pont, amiért "beszólnak" a tanárnak, mint az a kockázat, hogy valami retorzió lesz az eredmény.

Meg azt hiszem nem is vagyok jó retorziókban, és nem is szeretnék ilyen utálatos tanár figura lenni, de közben meg úgy tűnik, hogy félre vittem magamat ebben, mert:

- az elvárás az, hogy szigorú legyek és erős kézzel fogjam a diákokat
- úgy tűnik, hogy a diákok is erre reagálnak, mert a többi ember, aki velük dolgozik az így viselkedik
- állandóan hangoztatják, hogy milyen fontosak az egyértelmű határok, a távolságtartás a diákoktól, hogy legyen tisztelet, hogy azonnal csírájában elfojtsak minden nem megfelelő viselkedést (legyen az csúnya beszéd, cikizés, nem megfelelő bánás az eszközökkel, stb)
- a diákoktól az jön vissza, hogy akiket a legjobban elismernek és szeretnek azok a kemény kezű oktatóik (mondjuk 2 méteres pasiként, pálcával a kezemben, mint lovas oktató lehet nekem is nagyobb tekintélyem lenne)
- és hát nem véletlenül volt az az ötlet sem, hogy jöjjek ki előbb betanulni, mert így a diákok azt látják, hogy a kollégáim se bíznak rám dolgokat, még betanulós vagyok, ha kérdeznek tőlem valamit, akkor gyakran nekem is meg kell kérdeznem valakit, mielőtt válaszolni tudnék és így tovább

Szóval lényeg, hogy a hét végére rendesen a fejemre nőnek mindig és péntekre általában már nekem is erősebb a fáradtság és elfogy a belső hajtóerő, így nem reagálok úgy, ahogy szeretnék.

És sajnos a tendencia inkább negatív, mert egyre messzebbre mennek és többet megengednek maguknak, most pénteken már kvázi hülyére vettek...

És mindehhez én ugye jöttem a pszichológus beállítottságommal, az IKT-s megengedő vezetői stílussal és az Élményakadémiás tapasztalatokkal, ahol minden a közvetlenségről, a közel kerülésről, a támogatásról szól és hogy nem vagyunk alá-fölérendeltségi viszonyban, hanem partnerség van, és így tovább.

Szóval rohadt nehéz.

Közben meg nyilván óriási önismeret, mert azt hiszem megint kicsit szebbnek akarom látni a dolgokat, mint amilyenek. Megint nagyon megértő és együttérző vagyok és én akarom még jobban csinálni, én maradok bent meló után plusz jegyzeteket készíteni, én foglalkozom óravázlatokkal a hétvégén, kizárólag magam felé vagyok maximalista, közben meg állandóan kimentem a kölyköket, mondván, hogy zűrös a családi hátterük, honnan is tudhatnák. Ami persze igaz, de ettől még az ő döntésük, hogy mit csinálnak és hát egy-kettőnek úgy rendesen megmondanám a magamét néha...

Egyébként várom a javaslatokat tőletek, vagy a személyes tapasztalatotokat, ti hogyan kezelitek az ilyen szitukat?!
Szeretném eltanulni Árpitól ahogy megtalálja a közös hangot és visszaforgatja a reakciókat EMK-san.
Ákostól ahogy "leordítja a csapatot" és közben hiteles marad és ahogy nem veszti el a tiszteletüket, még akkor sem amikor valami nagyon személyeset vagy érzelmeket oszt meg.
Lindától és Sacitól ahogy önreflektív tud lenni a saját működésére és tudatos tud maradni akkor is, amikor a helyzetben van.
És valakitől nagyon sürgősen meg szeretném tanulni az ír szlenget, hogy értsem amikor éppen engem vagy egymást cikizik és tudjak rá megfelelően reagálni!!!!

És ha még ez nem lenne elég, akkor péntek délutánonként a diákok előbb hazamehetnek, mi meg maradunk staff meetingre, ami ezen a héten nekem egyéni elbeszélgetés volt, ahol a főnököm a  következőket közölte:

1) Először megfelelően pozitív, politicaly correct és udvarias hivatalos stílusban:
"Látja az erőfeszítéseimet és nagyon értékeli a befektetett időt és energiát a részemről, de többen aggódnak, hogy a diákok nem megfelelő módon reagálnak rám. A kezdeti beilleszkedési időszak természetesen más volt, de mostanra már kellene, hogy egyedül tudjam irányítani őket a lovardai teendőkben és megfelelően ellenőrizzem és kordában tartsam őket, mert veszélyes lehet, ha nem veszik kellően komolyan az utasításaimat. Mit gondolok én, hogyan látom a helyzetet, mert ez egy nagyon fontos része a munkámnak és mindig lesznek nehéz diákok, akiknek kihívást jelent a viselkedése, és ha én nem tudok ezzel megfelelően bánni, akkor ez problémát jelent." (És hasonlók, bővebben kifejtve, egy kb 1 órás beszélgetésben.) "Próbálj meg valamit tenni ezzel és beszéljünk megint jövő szerdán, hogy javult-e a helyzet."

2) Ennek az én fejemben leszűrődött, "magyaros" és "Ágis" fordítása:
"Tök jó, hogy majd beleszakadsz, de egyenlőre az eredmények elég gyatrák. A diákok hülyére vesznek, ennyi idő alatt már meg kellett volna tanulnod a rendszert, a héten több dolog volt, amiről kiderült, hogy te szúrtad el és más dolgozók jelezték nekem,  és többen kezdjük úgy érezni, hogy ha nem kapod össze magad, akkor új embert kell keresnünk erre a pozícióra." Ezen kívül a fejemben már elindult filmként a jelenet, amikor közlik, hogy köszönik, hogy átrepültem Írországba ezért, de talán mégis inkább keressek munkát otthon. És elkezdtem magamban fogalmazni a mondatokat, hogyan fogom méltósággal lereagálni és bőgés nélkül illedelmesen megköszönni a belém vetett bizalmukat és a lehetőséget.

Aztán szerencsére ezen a ponton észbe kaptam, hogy lehet túl dramatizálom a helyzetet. És innentől egész úton hazafelé azt fogalmaztam fejben, hogyan fogom tökéletes angolsággal (Írséggel) leszedni a diákok fejét hétfőn és megmutatni nekik a harcos amazon verziómat a kedves Ági helyett. :-)

Azért hazaérve pityeregtem egy kicsit és közel jártam hozzá, hogy bebújjak a paplan alá és ne menjek sehova...

Szerencsére Kenéz elkapott egy pár percre beszélgetni skype-on és közölte, hogy "nehogy már otthon üljek péntek este!", főleg akkor, amikor Culture Night van Dublinban (olyasmi, mint a múzeumok éjszakája otthon, de csak 5-től 11-ig tart pénteken). Ettől én is úgy éreztem, hogy tényleg nehogy már! Hétfőig nincsenek diákok, nem történik semmi a melóval kapcsolatban, szóval tiszta hülyeség lenne emiatt elszúrnom a saját hétvégémet. Előjöttek az Event Wise-os tanulságok is és máris jobban éreztem magam, sajnos egy csomó programról már lecsúsztam, de gyorsan kinéztem egy filmvetítést, normálisan felöltöztem és irány Dublin!

2 megjegyzés:

  1. nem irigyellek, Ági, ez nem egy könnyű helyzet, beleszokni egy teljesen új helyzetbe (új nyelv, hely, társaság stb.), betanulni egy új, igencsak komoly kihívást jelentő munkába és mindezt tenni méltóságteljesen és magabiztosan, mert a legkisebb megingásért is megtorlás érkezik a kölykök részéről, majd a vezetőség részéről. hát most csak közhelyesen az jut eszembe, hogy ne akarj megfelelni senkinek, se a főnöknek se a diákoknak (ne érdekeljen, hogy milyen gyerekkoruk volt eddig), csak saját magadnak, és egy percig meg ne forduljon a fejedben, hogy neked nagyobb szükséged van erre a munkára, mint nekik rád.
    itt nagyon sok a csapda, úgy vivni ki a tiszteletüket, hogy ne utáljanak meg a "keménykedésért", úgy próbálni nyitni feléjük, hogy ezzel ne éljenek vissza...

    De én tényleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy tanácsot tudjak adjak. Csak annyi, hogy örülök, hogy megosztod ezeket a problémákat, és biztos vagyok benne, hogy sikerül majd felülkerekedned ezeken a komoly nehézségeken.

    Már látom is lelki szemeim előtt Ágit, a harcos amazont, akivel még a legelvetemültebb rosszcsont se mer ujjat húzni:))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm a szavaidat Dani! Hihetetlenül jól esnek! A hamarosan kikerülő új bejegyzésből ki fog derülni, hogy sajnos nem így alakultak a dolgok, ahogy írtad.

    A harcos amazon azért nem tűnt el, csak új utakat kell keresnie... :-)

    VálaszTörlés