Jótékony torták és első menekülésem a sötét oldalról

Azért döntöttem a meghívásos blog mellett, mert szeretnék személyes dolgokról, bennem zajló folyamatokról is írni, nem csak az utazással, világjárással kapcsolatos kalandokról. Arról a belső utazásról, ami párhuzamosan zajlik azzal, hogy útra keltem és eljöttem Írországba.

A megérkezéstől kezdve azt mondhatom, hogy jól alakulnak a dolgok. Lépésről lépésre összeáll a rendszer, kezd felépülgetni az itteni életem, ami nyilván alapvetően a munkámra épül, aztán arra, ahol lakom és aztán jön minden más. Legalábbis így gondoltam a dolgot, amikor belevágtam...

... és racionálisan nézve ez így is van többé-kevésbé, csak hát én minden vagyok, csak pont racionális lény nem :-) azaz semmiképpen sem csak az...

Ez egészen pontosan 10 nap alatt ki is derült számomra, ha addig nem lett volna világos, ugyanis a második itteni hétvégémen felül kerekedett a "minden más". Túl az első héten a munkahelyen (még ha furcsa is volt lovak és diákok nélkül), végre beköltözve a normális szobámba a tetőtérben jól itthon maradtam egyedül szombat délelőtt. Az itteni ismerősök közül senki nem elérhető, vagy nem ér rá, a háziaknak programja van, Ági meg ül a kanapén a nappaliban és pityereg. Mert annyira hiányzik minden és mindenki!

Olvasom a levelezést a nagy készülődésről Lilla lánybúcsújára, a FB bejegyzéseket, hogy ki mit csinál és milyen szuper programokra mehetnék ha otthon lennék, érkeznek az Élményakadémiás hírek, a felhívások, hogy asszisztens kéne ide, tréner amoda, de szimplán csak résztvevő is lehetnék jobbnál-jobb tréningeken és akkor én meg itt ülök és magányoskodom, és rohadtul parázok hogy mi lesz ha megjönnek a diákok és nem fogok tudni dolgokat és így tovább...

Hát szóval elindult a negatív gondolatfolyam, ami ilyenkor magával tud sodorni minden mást. De tudom, hogy csak az én döntésemen múlik, hogy ne merüljek alá teljesen benne, szóval elhatároztam, hogy vasárnap azért is pozitívan indítom a napot és majd minden jó lesz, mert én így állok hozzá.

Úgyhogy este, amikor Gabby nagyban sürgött-forgott a konyhában és mindenféle sütiket alkotott, akkor bejelentkeztem nála önkéntes segítőnek a másnapi jótékonysági tortavásáron (nem tudok jobb fordítást a charity cakesale-nek, de magyarul kicsit sután hangzik).
Teljesen le volt nyűgözve, hogy milyen jó fej vagyok, hajlandó vagyok neki segíteni, erre fordítani a hétvégémet, ráadásul korán felkelni - na ezen a ponton én is elgondolkoztam kicsit ;-)

Úgyhogy másnap bepakoltunk, irány egy közeli kulturális központ, ami közvetlenül a templom mellett van (ahol ilyenkor kb kétóránként van mise) és berendeztük a vásárt. Íme néhány kép, hogy el tudjátok képzelni:

Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy Gabbynek reprezentatív feladatokat kellett ellátnia, így én lettem megbízva a tortavásár felügyeletével...

És hát amint otthagytak 10 percre, nyomban csináltam 50 euró bevételt ;-)
Aminek Gabby nagyon nagyon örült:

 És én is nagyon élveztem az egészet! Beszélgettem emberekkel, eladtam egy csomó sütit, szereztem csomó pénzt adományként, amiből Afrikában fognak házakat építeni (mondjuk ezzel kapcsolatban van pár fenntartásom, de azokat ezúttal félre tettem).

De a legjobban azt hiszem Matthew élvezte, hogy garázdálkodhat a fényképezőgépemmel:

Végül az egész délelőtt alatt több, mint 600 euró!!!! jött össze, úgyhogy Gabby el volt ájulva, nem győzött hálálkodni. Én meg mondtam neki, hogy higgye el, a torták jótékonyak voltak rám nézve is :-)

Arról nem is beszélve, hogy egy csokis-narancsos megmaradt torta megmaradt, és hát nem hagyhattuk, hogy kárba vesszen... ;-)

Szóval helyreállt a világ rendje és az én pozitív energiáim is visszatöltődtek.
És itt még nincs vége a napnak!

na de erről majd a következő postban...