A második hetem a munkában még szintén kicsit rendhagyóan telt, ugyanis továbbra sincsenek lovak
Annál inkább vannak viszont diákok! Velük pedig valamit kezdeni kell akkor is, ha konkrét lovas teendő nincs is.
Ennek megfelelően erre a hétre lett egy külön órarend összeállítva, amiben már elkezdődtek a tantermi órák, az összes többi időben pedig mindenféle kisebb és nagyobb munkákat csináltunk a lovardában és a környező földeken. Hogy mire kell gondolni? Hát sok olyasmire, amire otthon kb sosincs példa. (Ezt a részt azt hiszem a lovasok fogják tudni a legjobban értékelni, merthogy elég más az itteni lovas világ, már így az első benyomások alapján is...)
Szóval amiket csináltunk:
1) Először is minden boxot kimeszeltek amíg a lovak nyaralnak, így csodaszép fehér most az összes.
2) Ezeket aztán be kellett almolni faforgáccsal, és mivel vannak új diákok is, őket összeosztottuk a régiekkel, hogy elmagyarázzák nekik. Ez volt az én szerencsém, mert így sutyiban én is gyorsan megtanultam a szabályos technikát... Mert nem ám csak úgy beszórjuk aztán kész, hanem körbe a fal mentén magasabbra kell rakni, hogy kvázi ki legyen párnázva nekik és ne sértse meg a fal a lábukat, ha ügyetlenül állnak fel vagy ilyesmi. A box bejáratánál pedig minden lónak van egy gumiszőnyeg, mert ott szeretnek álldogálni és kifelé nézelődni és így kényelmesebb nekik, mint a betonon állni. Természetesen ennek a szőnyegnek a széleinél is gondosan el kell rendezgetni az almot.
3) A boxok előtti részt és az udvart először felseperték, aztán vízzel fel is sikálták (!) ahol kellett, mert foltot hagyott a meszelés.
4) A lovak napközben kint vannak a szomszédos legelőn, így ennek a kerítését is kijavítgattuk, visszafűztük a villanypásztort ahol kellett és így tovább. Bár ezzel azért vannak zűrök, mert a farmer, aki a környező földeken termel simán átmegy a villanypásztor kerítésen a traktorral és akkor csinálhatjuk újra az egészet. Nem valami kedves megoldás, nem is teljesen értem... Ráadásul a közelben van egy "travellers community", azaz kb olyan mint egy vándor cigány karaván, de már nem vándorolnak, meg nem is igazán cigányok, ha jól sejtem, de ebben a témában még nagyon nem vagyok képben. Lényeg, hogy nekik is vannak lovaik, akik most a mi legelőnkön garázdálkodnak és hát némileg szintén ellenünk dolgoznak a kerítés lebontásában.
5) Na és jön a kedvencem: legelő gyomlálás!!!!!! Halál komolyan. Kimentünk az összes diákkal és húzgáltuk ki a gyomot a legelőről, nehogy valamelyik butuska paci megegye és elrontsa vele a gyomrát. Mindezt gumikesztyűben, mert ez a kötelező védő felszerelés. Ja és ha nem tudtátok volna, akkor ezt a tevékenységet angolul úgy hívják, hogy "PULLING RAGWORTH". Na én nem tudtam, de hát mindig tanul az ember.
És ezt pont egy egész délelőtt alatt csináltuk úgy, hogy egyedül voltam a diákokkal. Hát nem volt egy leányálom... elég hamar megunták a dolgot (mellékesen eléggé érthető) és remek dolgokat bírtak kitalálni helyette, hogy nekem egy perc nyugtom se legyen. Mondjuk a hülyéskedés engem nem zavar, de amikor vasvillákkal hadonásznak meg lószarral dobálják egymást, akkor azért le kell állítani őket.
És hogy ne unatkozzunk, mindezek alatt sikerült elhagynunk az egyik gyomlálós villát, mert valaki csak jól lehajította a fűbe aztán elfelejtkezett róla. Úgyhogy a délutánt azzal töltöttük, hogy csatárláncban sétálgattunk fel-alá a legelőn, hogy megtaláljuk. Végül 2,5 óra alatt sikerült megtalálni, de addigra már nem éreztem a talpamat.
Szóval ez a gyomlálós történet rendesen leamortizált engem is... illetve levontam a tanulságokat is a magam számára: előre kell gondolkodni és minden ilyet megbeszélni velük mielőtt kimegyünk, mert utána már csak a tűzoltás van...
6) Ezen kívül faháncsot kellett szórni a legelő körüli ösvényre, amit a terápiás lovagláshoz használnak és különféle érzékelős meg egyéb feladatok vannak rajta. Ehhez pedig nekem kellett vezetni a mini targoncát vagy mit!!!! Képzelhetitek! Polly megmutatta hogyan kell elindítani, melyik sebesség micsoda, aztán hajrá. Hát először rendesen paráztam, aztán végül egész jó mókának bizonyult a dolog :-) A srácok hihetetlenül élvezték, hogy segíthetnek nekem és irányítgathatnak meg mondhatják, hogy mikor tekerjem alá a kormányt és ilyenek. Nekem meg nagyon jól jött ;-) Mondjuk én meg is mondtam nekik, hogy nem vezettem még ilyet, úgyhogy segítsenek.
Sajnos erről nem készült fotó, pedig megérte volna! Talán majd legközelebb...
7) Volt itató, zabos, nyerges és fedett lovarda takarítás is. Itt tényleg mindennek csillognia villognia kell, a trágyázós talicskáknak egy irányban kell állnia a szárának, a szerszámos sufniban is rendet kellett rakni, a nyergesben minden feliratozva van, kint vannak a lovak nevei és ott van a cuccuk, sőt a kantárokon rajta is van kis gravírozott fémlapocskával, hogy melyik lóé. Máshogy nehéz is lenne, hiszen 35 (!) ló van és rengeteg ember foglalkozik velük, aki vagy oktató, vagy helyi dolgozó, vagy diák, vagy önkéntes, vagy lovagolni tanul itt és így tovább, szóval fontos, hogy rend legyen.
Hát nagyjából ezek voltak a fő munkák, és most pár szó a srácokról:
Asszem imádni fogom őket!
Kicsit arra emlékeztetnek, mint amilyen az Élményakadémiás programok egy részén volt a társaság. 16 és 25 év közötti fiatalok, főleg fiúk, néhány lány, akik kipotyogtak a normál oktatási rendszerből. Van aki ADHD-s, van Asperger szindrómás, de legtöbben egyszerűen tanulási zavarral küzdenek, amivel az iskola nem tudott mit kezdeni (diszlexia, figyelemzavar, stb.), vagy pedig viselkedési problémák miatt egyszerűen kirúgták őket.
Közben meg szuper jó fejek! És tökre lelkesek, meg csinálják amit kell, alig van olyan, hogy ellenállás lenne. Morogtak ugyan az egyes feladatokon, meg mindig hamarabb el akarnak menni szünetre meg haza, de szerintem ez tök belefér. Ráadásul sokan ezerrel kamaszodnak, szóval egyszerűen hozzák ami a könyvekben le van írva.
Plusz itt is kijön, hogy mennyivel toleránsabb az Ír társadalom bizonyos dolgokban, mert van aki simán az első órán beszél arról, hogy őt egy romániai árvaházból fogadták örökbe, ketten nyíltan melegek, sőt jártak is egymással tavaly, és ezt olyan természetességgel kezeli mindenki. Ráadásul az egyik meleg srác egy külön történet, azt mondták róla nekem, hogy "nagy személyisége van". Ez azt jelenti, hogy néha vasvillával a kezében énekel és táncol, első nap bronz púderrel és kisminkelve jött be a lovardába, másnap meggondolatlanul tükör takarításra osztottuk be, hát ezen a ponton el is vesztettük egy órára, mert frizurát igazított a tükörben a fele időben és így tovább. Nekem egyenlőre baromi szórakoztató :-)
Aztán van, aki 17 éves és a szintén 17 éves barátnője gyereket vár tőle, amin kicsit ki van bukva, van aki volt próbaidőn és majdnem lecsukták mert valami légpuskaszerű cuccal megpróbált kirabolni egy pizzériát, és van akinek totál alkoholista és drogos az anyja és 16 éves fiú létére neki kell felnevelnie az öccsét és reggel iskolába indítania, meg a saját anyját kiszedni az ágyból, szóval elég vegyes társaság, legtöbben persze zűrös családi háttérrel.
Minden esetre az első hét nagyon szuper volt velük! A tantermi órákat mondjuk nem igazán csípik, de ha sikerül megmutatni nekik, hogy ami száraz tananyagnak tűnik az mit is jelent az ő konkrét életükben, akkor azért bevonódnak. A gyomlálós sztori például remek életből vett példának bizonyult a csapatmunka alapfunkcióinak elmagyarázásakor, a saját példám meg jól illusztrálta "a globalizáció hatása az ír munkaerő piacra" témakört ;-)
Azért ebben még nekem is van hova fejlődni, meg hát sok témát én se vágok, úgyhogy izgi lesz így tanítani...
A hétvégéim egy része már látom, hogy brutál magolással fognak telni, hogy az adott héten megtanítandó dolgokat előtte én is megtanuljam... :-/
Pl. a ló összes testrészének angol neveit, a mértékegységeket és az átszámításukat (mert itt egy ló magasságát nem centiben adják meg, a súlyát pedig nem kilóban, csak hogy ne legyen olyan egyszerű), a különböző tárgyak nevei a lovardában, illetve az ír törvények és szabályozás mindenféle munkahelyi témákban, azért van amit szívesen kihagynék...
Hát ennyit az első hétről a diákokkal (ami a második a munkában).
Kíváncsi vagyok milyen lesz ha már itt lesznek a lovak is!
(erről a következő heti tudósítás fog szólni)
Sziasztok! :-)
pikies - hát nem láttad a Snatch (blöff) c. filmet? csak hogy képbe kerülj
VálaszTörlésnem semmi ez a szervezettség és tisztaság a lovardában.
VálaszTörlésa srácok nagyon szórakoztatóak lehetnek, ugyanakkor biztos nem könnyű bánni velük.
Remélem, mindenkivel sikerül megtalálni a közös hangot.
nem kis kihívást sikerült találni magadnak!