2012. augusztus 27., hétfő

Lómentes tengődés, avagy az első hét a munkahelyen

Nagyon vártam, hogy elkezdhessek dolgozni, mert úgy éreztem, hogy 2 dologtól fogok igazán megérkezni, ha van hol laknom és elkezdem a munkát, amiért ide jöttem.
Ez mindkettő teljesült múlt hétfőn (aug. 20.), bár nem teljesen úgy ahogy képzeltem...

Szóval a kanapén töltött kissé kényelmetlen éjszaka után egy szép napsütéses reggelen sétáltam be először a lovardába, ahol totális csend és üresség fogadott. Találkoztam a közvetlen főnökömmel, meg a másik lánnyal, akivel  együtt fogjuk vinni a programot és kiderült, hogy a lovak nyaralnak!!!! :-)

Na mit szóltok?! Itt ilyen is van, ugyanis amelyik ló egész évben dolgozik a terápiában meg a lovasiskolában, annak jár két hét szabadság és felhőtlen időtöltés a környéken lévő farmokon és legelőkön. És az emberek jelentős része is szabin van még, csakúgy mint a diákok.

Szóval az első hét, ami kb a betanulás nekem, az így elég bizarr módon, szinte teljesen lómentesen telt. Gondolhatjátok, hogy kicsit le voltam konyulva... :-(

Viszont Polly, a másik oktató nagyon jó fej, ilyen két lábbal a földön típus, farmon nőtt fel, gyerekkora óta lovak között, versenyzett is kb minden szakágban, de legtöbbet asszem díjlovaglásban. Ezen kívül pedig ló-csontkovács, aki rendszeresen megdolgozza az itt lévő lovak hátát, helyreteszi a csigolyáikat és így tovább, mert itt erre is figyelnek. És mindehhez csak 30 éves és nagyon szimpi, szóval jó lesz együtt dolgozni!

Szóval az első heti program:
1.) Megbeszélések a tananyagról, a rendszerrl, ki melyik csoportot viszi, mi lesz az órarend, stb.

2.) Lovarda bejárás (üresen...)

3.) Kulcsok mindenhez - legalább egy kilós a kulcscsomó amivel mászkálok, kb külön táska kell neki!

4.) Ujjlenyomat bekódolás, ugyanis itt ujjlenyomat azonosítással tudsz becsekkolni a munkába reggel, meg kicsekkolni délután - igen ám, de nem ismeri fel a rendszer a kezemet!!!! :-D Képzelhetitek! Mondtam is a nőnek aki ezeket intézi, hogy higgye el nem szoktam naponta kezet váltani, szóval ez az egy van, ennek kell lennie, jót röhögött... Elvileg holnap újra bekódoljuk az ujjamat, hátha most jó lesz. Majd alaposan kezet mosok reggel, vagy nem is tudom ;-)

5.) Egyenruha rendelés, mert nem lehet ám akármiben trágyázni!!!! :-) Mondták is, hogy mindenki szigorúan ezt hordja, de ha nincs is valamiért, akkor egyező színű sötétkéket. Mondanom sem kell az én esőálló kabátom - amit itt a legtöbbet hordani fogok - rózsaszín :-D picit kilógok a rendszerből az az érzésem... hihi...

6.) Órákon át a gép előtt ülés és óratervek gyártása a következő hétre olyan témákban, amiknek a feléről fogalmam sincs. Rendesen rá is paráztam. A szavak felét nem ismerem, néha nem tudom, hogy emberről, állatról vagy tárgyról van szó amikor beszélnek, szóval kicsit para.

7.) És természetesen teázás, mint alapprogram! Szigorúan a teaszünet időpontjában! Ugyan ennek semmi jelentősége nincs, hiszen még nincsenek órák, se lovak, se semmi, de hát rend a lelke mindennek ugyebár... Egyébként édesek! Tetszik ez a hozzáállás a dolgokhoz, mert nem merevek, de vannak keretek és akkor mindenki tudja mi a pálya.

Szerencsére csütörtök délelőtt kimehettünk ránézni a lovakra! Éljen!!!!
Hát olyan helyen vannak, hogy elképesztő! Egy óriási mező egy hegy tetején, ahonnan belátni az egész várost (Bray), meg a partot és az óceánt és a környező hegyeket is! Meseszép! És csak birkák meg lovak. Körülbelül ilyen lehet a ló mennyország... a helyükben nem sok kedvem lenne visszajönni a lovardába, mert ott fent tényleg olyanok mint a vadlovak. Fú, teljesen oda voltam! Az jutott eszembe milyen szuper lenne ide elhozni Barbit meg a kiscsikót, biztosan imádnák :-)

(Majd próbálok képeket is felrakni, de csak telefonnal fotóztam, szóval rá kell jöjjek hogy tudom átrakni a laptopra.)

Szóval találkoztam a lovakkal, próbáltam memorizálni a neveiket, meg kiről mit kell tudni és így tovább. Elég vegyes társaság, a mini (nagyobb kutya méretű) póniktól kezdve egészen a kb elefánt méretű angol munkáslovakig, amiket nem tudom hogy fogok felnyergelni vagy ilyesmi, mert kb fel se érem a hátukat, durva.

Láthatólag jól vannak, köszönik szépen nem kérnek a társaságunkból, aki hagyta annak bekentük az orrát napkrémmel, meg leápoltuk a kisebb sérüléseket, aztán vissza a lovardába.

Hát így telt kb az első hét.

Pénteken kicsit bestresszeltem, hogy mi lesz jövő héten, jönnek a diákok és nekem fogalmam sincs semmiről, azt se tudom mi a normál napi menetrend, sose almoltam még faforgáccsal és közben nekem kéne tanítani, és így tovább...

Polly látta is rajtam hogy kivagyok, tök jó fej volt, mondta hogy ne izguljak, senki nem vár csodákat tőlem az első héten :-) meg még úgyse lesznek lovak se, szóval majd belerázódom...

Remélem... azért jól esett hogy ezt mondta, meg főleg az, hogy észrevette, hogy elférne némi bíztatás.

Minden esetre régen vártam ennyire a hétvégét, meg egy rendes alvást koránkelés nélkül...

4 megjegyzés: