2012. november 18., vasárnap

A mesés csirkepaprikás rövid története :-)

Ismét gasztronómiai beütésű írásra tessék készülni, ugyanis pénteken újabb sikeres konyhaművészeti vállalkozásra adtam a fejemet.

Már régóta terveztem meghívni Jamest és Conort egy vacsorára, hogy megköszönjem nekik a sok segítséget, amit az ideköltözésem óta kaptam tőlük. Végül pár kör egyeztetés után maradtunk a péntekben, ami részemről kompromisszum volt, hiszen azt jelentette, hogy egy munkanap után, ráadásul a teljes munkahét végén kell elintéznem a bevásárlást, rendbe vágnom a lakást kicsit és főznöm valami finomat 6 főre.

Gondoltam egy ilyen vállalkozás megérdemli, hogy megörökítsem lépésről lépésre ;-)

Íme tehát az este fényképes beszámolója, amely egyúttal egy kortárs művészeti fotóalkotás is. Egészen pontosan ez azt jelenti, hogy az a frappáns ötletem támadt, hogy ugyanabból a szögből lefotóztam az asztalt többször az este folyamán és arra gondoltam, hogy ez majd milyen jó lesz slideshowként visszanézve, szinte mint egy animációs rajzfilm... asszem...

 Előkészületek: az asztal letakarítása és a konyha rendbetétele
 Terítés...

Közben az alapanyagok előkészítése, vegyesen hazai és kinti...



 És az asztal teljes díszben :-)


 Majd a főzés, kezdve egy jó kiadós hagymaszeleteléssel és pityergéssel


Aztán a hagymás-paprikás alaphoz hozzáadva a nem túl hagyományos, ám de "nem-volt-más-és-ez-is-zöld" kaliforniai paprikát
 A csirke husit

Majd a paradicsomot, végül pedig a tejfölt és a lisztes vizes besűrítős cuccot



Mmmmm, ínycsiklandozóan feltálalva :-)


(Mint látható azért a galuska-szaggatást nem vállaltam be...)

Közben pedig "érkeztek a vendégek": első körben a háziak, Madison és Matthew


Aztán Conor is befutott, végül csak egyedül, barátnő nélkül (James sajnos nem tudott jönni, közbejött neki valami családi hepaj.)



A desszert olyan gyorsan elfogyott, hogy lemaradtam róla, így arról nincs fotó... de elárulom, hogy gyümölcssali volt csoki sziruppal.

És hát az este további része is jó hangulatban telt, immár csak a felnőttek részvételével ;-)


Ami jelen esetben engem és Conort jelentette, akik mindketten kitettünk magunkért... Én a Korzikai vörösbor majdnem teljes elfogyasztásával, Conor pedig az általa hozott 5 üveg sörből 4-et pusztított el sikeresen :-)

És mint látható, meg se látszik rajta, még közelről sem ;-)


És még egy kép hiányzik sajnos a sorozatból, az üres serpenyőről, ugyanis a csirkepaprikásom mind egy szálig elfogyott! És túlzás nélkül állíthatom, hogy mesés volt, pont olyan, mint amilyennek lennie kell :-)
Tök büszke voltam magamra... azért még nem tartom magam egy gyakorlott szakácsnak, szóval jót tesznek ezek az önbizalom növelő gasztronómiai sikerek :-)

Legközelebb kit láthatok vendégül?

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, úgyhogy csak bátorítani tudlak, tessék minél többet próbálkozni, hogy aztán cserélgethessük a tuti bevált recepteket :)

    VálaszTörlés